A legtöbben tudják, hogy a Vöröskeresztes önkéntesek nem csak elsősegélyt nyújtanak, hanem olyan rendezvényeken ahol gyerekek is vannak, szoktak arcot festeni. Mellesleg teljesen ingyen.
Ma sem volt ez másképp, nem mondom meg hol, melyik programon, kikkel esett ez meg. Maradjon titok, úgy sem lényeges igazán. Elmentünk a megbeszélt helyre, a megbeszélt időpontban, kipakolták az arcfestők a cuccokat, és vártuk a gyereksereget, akik néhány perc eltelte után megjelentek nálunk. Az önkéntesek nagyon szép cicát, hókirálynőt, tigrist, sőt, még egy igazán szemrevaló Hello Kitty-t is festetek a bájos kisgyerekek arcára. Minden szépen és vígan telt, még én is kaptam egy napocskát felhőkkel, én pedig festettem az egyik engem meglátogató barátnőm kezére egy vérdenevért meg egy méhecskét. Szóval nagyon jó hangulatban telt minden, amíg meg nem jelent (gondolom) az egyik szervező, hogy konkurensek vagyunk egy pénzért arcfestő hölgy számára, aki kéri hogy legyünk szívesek abbahagyni az egészet, mert hozzá nem jön senki, miattunk. Megnéztük magunknak a hölgyet, és a ezeket a következtetéseket vontuk le:
– a festékeit nem nevezném a legtisztábbnak és a legjobb minőségűnek
– a fent említett dolog mellé ráadásul hanyag, aszimmetrikus munkát végzett
– ezen felül az árakkal sem voltunk megbékélve
– amíg a gyereket festették, az anyukákra tukmálta rá 2 neves kozmetikai cég termékeit
– nem volt kifejezetten kedves a kisebb gyerekekhez.
Azzal a szöveggel próbálta lágyítani a szívünket, hogy neki a mai bevétele a “lánya egyetemi tandíj-kiegészítése”. Ahha… elhittük. Megfigyeltük, jó esetben körülbelül 10.000 Ft-tal mehetett haza a rendezvény után, és ebből még vonjuk le az asztalának a bérleti díját. Nagyon sajnáltuk a dolgot, mivel nem azért mentünk el a programra, hogy az orvosi szobában mindenki a telefonját nyomkodja, vagy épp egymást kötözzük végtelen unalmunkban. Tudjátok mire jöttem rá? Hogy ebben az esetben, megint a pénz kerekedett felül. Mert mi ingyen csináltuk, ő pedig pénzért, és persze nem őt küldték el, hanem minket, mert mi ingyen voltunk ott. Nem akarok senki lelkébe gázolni, meg nem akarok bunkó, szívtelen sárkánynak tűnni, de nekünk mi közünk van ahhoz hogy a mi jótékonykodási “akciónk” rontja az ő bizniszét? Miért nem lehet értelmesen megbeszélni, és nem egyből a szervezőhöz rohanni kisírt szemekkel hogy “…de a lányom tandíja…”? Brühühü. Ezért nehéz manapság jótékonykodni… Aki ingyen csinálja, azt elküldik hogy a másiknak legyen haszna.
Szóval, elpakoltuk a festékeket, ecseteket, a csillámport és a füzeteket, berendezkedtünk az orvosi szobába, ahol mindannyian fennkölt olvastunk fel a Csongor és Tünde című könyvből, én voltam a személyiségzavaros “mindenki más”. Mert tudjátok:
“A skizofréniával sosem vagy egyedül.”
“Tudtad hogy 2 emberből 1 skizofrén?”
Vavyan Fable
